Magamról

 

for_new_pixLX_2_small2


ALEX ÉS A PIXELEK TALÁLKOZÁSA

 

self_BW

Hodos Alex

Nos, én sem kamerával a kezemben születtem. Sőt az életem teljesen más irányba indult el (és halad most is párhuzamosan). Informatikusnak tanultam, emellett a fotózás, mint olyan, csak nagyon mellékesen volt jelen. Voltak jó és kevésbé jó amatőr gépeim, és kattintgattam sokat.. igen.. Kattintgattam. 🙂

A fordulópont akkor következett be, amikor a munkám során egy egzotikusnak mondható országba jutottam el. Ekkor úgy döntöttem, hogy a csomagjaim mellé egy DSLR (tükörreflexes) gépet is beszerzek egy tele objektívvel együtt. Ez szerelem lett. 🙂 Én és a fotó masina elválaszthatatlanok lettünk. Megragadott a múlandó pillanat múlhatatlanná tétele.

Rájöttem azonban, hogy a szerelem még kevés. Bár már ekkor sikerült szép fotókat készítenem, és barátaimnak mutogatnom, világossá vált számomra, hogy el kell mélyednem a fotózás rejtelmeiben. Nagyon nagy lelkesedéssel álltam neki olvasni a szakirodalmat. Természetesen az olvasás mellett fotóztam és fotóztam és megint fotóztam.

Következő lépésben úgy döntöttem, hogy ideje nálam sokkal okosabb és ügyesebb emberektől tanulnom. Ezért jelentkeztem iskolába. A portfólióm bemutatása után, a fotóoktatás.hu segítségével olyan fotós zseniktől tanulhattam – a haladó alkotó iskolában – mint Szipál Martin, Eifert János, Szekeres János, Imre Tamás és Anikó, Szabó Béla de sorolhatnám még.(elnézést azoktól akiket kihagytam) Megtanultam tőlük kezelni a fényt, ellestem a titkos kis trükköket arról, hogy hogyan dolgozzam együtt a modellekkel, és nem utolsó sorban megtanítottak a fotózás iránti alázatra.

Igyekeztem továbbra is sokat tanulni és fejlődni. A fejlődést fotós „workshop”-okban próbáltam biztosítani. Ennek során feljutottam Kis Tibetben 5600 méterre, fotózhattam a tibeti tájat és embereket. Felkeltem hajnal 4 órakor, hogy elcsípjem a párából kibukkanó kelő nap sugarait Toszkána lankáin. Vagy éppen egy stúdióban igyekeztem a modellekkel és a csapat tagjaival valami maradandót alkotni. A megmérettetést pedig pályázatokon vállaltam. Próbálkozásaimat időnként siker koronázta. Nyertem díjakat, (a nyertes fotók itt láthatók: link) kaptam sok-sok „befogadást”, ami lehetővé teszi, hogy pályázzam az AFIAP fotóművésze címre 2016-ban.

És, hogy miért kezdtem el esküvőt fotózni? Mert szeretem. 🙂 Jó érzés megörökíteni a felejthetetlen pillanatot és látni az őszinte mosolyt a pár arcán, amikor átadom a kidolgozott fotókat.. De erről nem is akarok többet írni. Beszéljenek helyettem a felejthetetlen pillanatok, a fotók, amelyek őszintén mondják el a nagy nap szép meséjét. 🙂